A kamera mögött!


Mindig is szerencsés embernek mondhattam magam, mivel azt fotózhattam amit igazán szeretek. A fotográfiának köszönhetően, rengeteg embert megismerhettem, és a sok utazásnak, alkotásnak köszönhetek megannyi új barátot és tapasztalatot. A visszatérő párok, családok, megrendelések, biztosítják számomra a visszaigazolást, hogy a közvetlen, kellemes hangulatú fotózások során mindenki felszabadultan adhatta önmagát. 


A munkáim során, nagy hangsúlyt fektetek a megbízhatóságra, hiszen a fotózáson túl nagyon fontos számomra, hogy minden téren biztonságban érezzétek magatokat. Ezért folyamatosan képzem magam, követem az aktuális trendeket, mind fotóim képi világában, mind a technikai felszereléseim által, hogy számotokra minden téren a maximumot tudjam nyújtani. 


2010 óta fotózom komolyabban, ez idő alatt kialakult bennem, hogy a fotóimmal a természetes, megismételhetetlen, elkapott pillanatokat keressem, mindezt naturális, dokumentarista stílusirányzatok keretei között, hisz ezek állnak a legközelebb hozzám.


Ez a pár mondat remélem kicsit betekintést nyújtott számotokra a kamera mögé. Szeretném a Ti pillanataitokat, történeteket képeimen keresztül bemutatni, hogy ezáltal az idő múlásával, újra tudjátok élni mindezeket.